|
Szellőztető berendezéseket előállító cégként az elmúlt időszak folyamán sikerült elismerést szereznünk nem csak saját vidékünkön, a Bajor Erdő területén, hanem Németország határain kívül is nemzetközi színtéren.
Hogy megismerhesse cégünk sikeres történetét, a következőkben a cégünk történetének néhány fontos adatát mutatjuk be Önnek:
A Huber & Ranner céget 1974 áprilisában alapították mint Huber & Ranner Bt., kezdetben 12 alkalmazottal. 1974. június 24-én szállították le az első
berendezést. Már az első üzleti év forgalma elérte a magas 870 000 német márka értéket.
1984-ben történt meg az első számítógép beszerelése, 1988-ban az üzem területét a rendkívüli és gyors növekedés miatt 8000 négyzetméterre kellett bővíteni.
Az 1995-ös évben megtörtént a tanúsító oklevelek kiosztása a RAL-gyártói közösség szervezésében, aminek alapító tagjai között a Huber & Ranner is szerepel. Ezenkívül a cégünk minőségbiztosítási rendszere megkapta a DIN ISO 9000ff tanúsítványt.
1997-ben foglalta el a Huber & Ranner a 2 millió márkás költséggel épült új irodaházat.
1998-ban egy további 2000 négyzetméteres, szomszédos területet vásároltunk meg és hasznosítottunk. Időközben a Huber & Ranner cég már több mint 200 alkalmazottal rendelkezik és az éves forgalom csaknem eléri a 40 millió márkát.
Az új automata gépsor üzembe helyezésével a lemezfeldolgozási központ az egyik legmodernebb gyártási létesítménnyé lett 1999-ben.
Az elmúlt több mint 30 év folyamán a Huber & Ranner cég egy, az egész világon tevékenykedő vállalattá fejlődött majdnem 300 alkalmazottal, 43 milliós éves forgalommal, valamint a legújabb és technikailag legfejlettebb termelő gépekkel, amelyek munkáját 45 számítógép támogatja.
|